Ezt már egyszer megírtam. Úgy két hete történt. A hirtelen rendszerösszeomlás úgy tizenkétezer karaktert vitt el, és a vinyót, pedig már csak egy hétnyi esemény volt vissza. Azóta sem hevertem ki teljesen a kárba veszett tízórányi munkát.

Eltelt megint másfél hónapnyi sorozat, s bár nem gyorsan, de az erőltetett nézési menettel kezdem araszolva beérni magam, amiben a válság miatti téli szünet is segíteni fog. Azért még messze az alagút vége, a történet meg csak kulminálódik.

Nem csitulnak az indulatok Budapest legmozgalmasabb házában, s bár egyes történetek elvarródnak, a hálás kalandgyárosok egyből újabbakat dobnak elénk. Attila ismeretlen nője a további megnézett hónapban is rejtve marad, de úgy sejtem, találkozunk majd vele is, hiszen van, akitől búcsúzni kényszerülünk.

Bizony, másfél hónapot írok, s mivel már iskola van, lehet, hogy még idén utolérem magam, no, de azért ettől nem kell félni nagyon. A sorozat egyre pergősebbnek tűnik, most, hogy egyszerre nézek meg több hétnyi anyagot, de elképzelhető, hogy csak az agyamra mért csapás e nagysága mondatta velem a megállapítást.

Két hetet mondtam volna? A fene van ezekkel a billentyűkkel! Jelenleg csak annyit közölnék, hogy egy jófiú-gyógyszer nélküli hiperaktív nyolcéves tizennégyhetes otthon tartózkodása az intézményi szünetben, nem segíti elő az aktív munkát, a pihenést meg pláne. Emellé csak csoki öntet a járást kezdő egyéves fáradhatatlan jelenléte.

Mert két hét, mi?! Soha többé nem ígérek semmit, ígérem! Történt, hogy az elmúlt hónapban még jobban összesűrűsödtek a dolgok, mint általában, tömör az élet, mint a feketelyuk gyomrában! Félix járni igyekszik lassan, a hiperaktív meg itthon rontja a levegőt csekély 14 hétig, amiből három vánszorgott – mein Gott! – el eddig!

Mert ló iram. Mivel ajtónkon már a tavasz kopogtat, elhatároztam, hogy lefaragom kicsit a rosszemlékű telet, és abszolút lényegre törő leszek. Sajnos ezt a folyamatot mindössze három mondatban letudnám, ezért nagyon kell, hogy egyensúlyozzak fantasztikus képességeim és történetmondó énem között.

Vanda nagy hazugság-sagája a végéhez közeledik, ami mindenképpen fájdalmas lesz, hiszen vagy egy vetéléssel, vagy az igazsággal a háta mögül kénytelen véget vetni áldott állapotának. Miklós, Stella után fia kegyeit is elnyeri, egyértelműen ő a sorozat karrieristája. Vannak még a várakozók, akik keményen bíznak sorsuk jobbra fordulásában, amit főleg régi életük visszaszerzésétől remélnek.

Egészen barátságos mederben evickél sorozatunk, miszerint kiszámítható tempóban csordogál, mégis meglep néha egy váratlan örvénnyel, ami izgalmasabbá teszi az egyhangú utazást a sodrásban. Megbízhatóan összenő, aminek össze kell, és távolodik egymástól, aminek az a dolga. Vagy mi.

Sokhétnyi lassú szenvelgés után végre felívelést mutat sorozatunk hangulatgörbéje, ami hullámmozgást, és evvel együtt cselekvést jelez. Ideje tehát felkészülni a legrosszabbra. Az első, és legfontosabb, hogy, bár közös sorsuk pozitív fejlődéstörténetet mutat, két szereplőtől lassan megválni kényszerülünk, akik közül az egyik őstagnak is számíthat.