Amennyiben egy „ciki, de nem szeretem” címmel ellátott filmes lista megírására vetemednék, a Karambol, a Mechanikus narancs és a Donnie Darko garantáltan dobogós helyet érne el. Nos, ezúttal is utóbbi forgatókönyvírója alkotott.

Ezúttal azonban szó sincs megfejthetetlen pszichodrámáról, sőt, a Domino voltaképpen semminemű mögöttes tartalommal nem bír. Ellenkezőleg, éppen hogy a látványelemeken van a hangsúly, így a magamfajta felszínes egysejtűnek sem kell képi szimbólumok megfejtésén matematikáznia. 
 
Domino Harvey a felső tízezer világába született - egy olyan miliőbe, amely egyáltalán nem érdekelte őt. Már kora gyermekkorában fellázadt a konvenciók és a divatos nagyvilági élet kellékei ellen. Felnőttként a modellek világába tett röpke kiruccanása során előtte felvillanó végletek is eltörpültek saját fékezhetetlen, vad kalandjai mellett. Semmi nem tudta oltani izgalmak iránti szomját egészen addig, amíg bele nem botlott egy fejvadász-tanfolyamba. Sophie legnagyobb rémületére és megdöbbenésére, Domino nem csupán ebbe a munkába szeretett bele, hanem társaihoz is annyira kötődött, hogy lassan ez a közösség lett a családja.