FilmekSorozatokSportműsorokGyermekműsorokAdatvédelem Impresszum
Felh.feltételekSütitájékoztató
Süti beállításokMÉDIAAJÁNLAT
filmsorozatIMDb

Rex felügyelő

olasz filmsorozat45 perc, 2015
DUNA Televízió

Féltékenység

2. évad 5. rész

Giulio 4 év után szabadul a börtönből, egykori két bűntársa várja, hogy együtt dolgozzanak újra. Azonban már nem ő lenne a főnök, s drogot kellene árulnia. Giulio-nak ez nagyon nincs ínyére, dühében egyiket lelövi, a másikat pedig ököllel halálra veri. Brutális kegyetlenséggel végez mindkettővel. A rendőrség a helyszíni szemlén megállapítja, hogy nagyon erős ember lehetett az ismeretlen tettes, valószínű bokszoló. Az elit alakulat megállapítja továbbá, hogy drogkereskedők közötti vita lehetett. A gyilkos megsérült menekülés közben, mindent összevérzett és hátrahagyott egy pisztolyt is, 9 mmm-es beretta. Rex rögtön akcióba lép. A rendőrség azonnal nyomon van, a talált vérnyomok alapján tudják, hogy az elkövető Giulio Pellegrini, aki épp most szabadult és fiatalon tehetséges nehézsúlyú bokszoló volt. Megnyerhette volna az olasz bajnokságot, de egyszer csak kizárták a szövetségből. Belekeveredett egy gyanús fogadási ügybe, valószínű, eladta az egyik meccsét. A visszavonulása után tagja lett Memmo De Caro, azaz "Boccia" bandájának... Elég hosszú a bűnlajstroma.

Rex, a gyönyörű és intelligens németjuhász rendőrkutya nyomozó társával együtt minden bűnügyet megold.

Ekkor tudod megnézni
Primemájus 28.15:00
Rex felügyelőCsaládi ügy
10. évad 4. rész
Primemájus 28.16:00
Rex felügyelőAnya csak egy van
10. évad 5. rész
Primemájus 29.05:25
Rex felügyelőAnya csak egy van
10. évad 5. rész
Primemájus 29.15:00
Rex felügyelőAnya csak egy van
10. évad 5. rész
Primemájus 29.16:00
Rex felügyelőMasquerade
10. évad 6. rész
Primemájus 30.05:25
Rex felügyelőMasquerade
10. évad 6. rész
Primemájus 30.15:00
Rex felügyelőMasquerade
10. évad 6. rész
Primemájus 30.16:00
Rex felügyelőAz utolsó fogadás
10. évad 7. rész
Primejúnius 2.05:30
Rex felügyelőAz utolsó fogadás
10. évad 7. rész
Primejúnius 2.15:00
Rex felügyelőAz utolsó fogadás
10. évad 7. rész
Primejúnius 2.16:00
Rex felügyelőMagányos férfi
10. évad 8. rész
Primejúnius 2.17:00
Rex felügyelőA csend hangja
10. évad 9. rész
Primejúnius 3.05:30
Rex felügyelőMagányos férfi
10. évad 8. rész
Primejúnius 3.15:00
Rex felügyelőMagányos férfi
10. évad 8. rész
Primejúnius 3.16:00
Rex felügyelőA csend hangja
10. évad 9. rész
Primejúnius 4.05:30
Rex felügyelőA csend hangja
10. évad 9. rész
Primejúnius 4.15:00
Rex felügyelőA csend hangja
10. évad 9. rész
Primejúnius 4.16:00
Rex felügyelőA sírfosztogató
10. évad 10. rész
Primejúnius 5.05:30
Rex felügyelőA sírfosztogató
10. évad 10. rész
Primejúnius 5.15:00
Rex felügyelőA sírfosztogató
10. évad 10. rész
Primejúnius 5.16:00
Rex felügyelőAz utolsó meccs 1.
10. évad 11. rész
Primejúnius 6.05:30
Rex felügyelőAz utolsó meccs 1.
10. évad 11. rész
Primejúnius 6.15:00
Rex felügyelőAz utolsó meccs 1.
10. évad 11. rész
Primejúnius 6.16:00
Rex felügyelőAz utolsó meccs 2.
10. évad 12. rész