A XIX. század közepéig, ameddig a Vatikán csak egy volt a pápák tartózkodási helyei közül, a pápák nem tulajdonítottak jelentőséget a kert állapotának. Az Egyházi Állam bukása, a pápák "vatikáni rabsága" kellett ahhoz, hogy beinduljon a kert fejlesztése. A pápák nem hagyhatták el lakóhelyüket, ezért legalább a kertben sétálva szerették volna élvezni a természetet. A kert XIII. Leo pápának köszönheti a legtöbbet, aki még a szőlőtermesztéssel is megpróbálkozott.