108. rész
Laura pánikba esik a Barbara szobájában találtak miatt, riadalmát számonkéréssel palástolja, ám Barbarában a gyanú már szinte bizonyossággá érett, így nem hisz az anyjának. Előd csalódott Helén miatt, arra gyanakszik, hogy az amerikai nő mással kavar, ezért elhatározza, hogy meglesi. Aztán alaposan meglepődik a látottakon, Helen pedig elmagyarázza neki, hogy minek is tartja tulajdonképpen, és hogy hol a helye Elődnek ebben a történetben. Réka megpróbál Péter segítségére lenni, amikor Laura a koktélparti vendéglistáját állítja össze, de a sógornője nem hagyja magát. Sőt, Helen még kísérőt is visz magával, amivel aztán igazán megdöbbenti a vendégeket fogadó Pétert. Mihály elmondja Rékának, hogy kit kért föl esküvői tanúnak, ami ugyancsak meglepő választás.
Csillagkúton kórház nyílik egy régi kastélyban Csillagvirág Klinika néven, melynek Pongrácz Péter az alapítója, igazgatója. A magánklinika élete pedig cseppet sem eseménymentes.